(gond)olatok

Egyszerre érzem, hogy fent maradnék reggelig csinálva a kis dolgaim meg zenét hallgatva együtt ébredve a tavasszal, és hogy mégis lefeküdnék most, és aludnék 8 órát, talán 9-et is, és egy produktív vasárnapom lenne.

Kicsit örülök, hogy tegnap nem mentem el végül arra a bulira, csak a pubba, mert így végül aludhattam és másnapos se voltam, de közben azt is érzem, hogy kimaradtam valamiből, és mintha barátnőm örülne, hogy nem voltam ott..

És elszomorít, hogy ma is ki akartam menni, de nincs kivel. Mert hát nem lenne jó érzés tudni, hogy bizony ha egy szombat este menni akarsz valahova, azért mindig van kit hívni? Néha úgy érzem túl kevés barátom van (igaz barátom meg annál kevesebb), őszintén remélem, hogy majd ősszel ha más nem, legalább ez jobban fog alakulni..

Még ezeknél is sokkal több mindenen agyalok, tele van a fejem, de egy zugában meg csak te vagy, és nem is tudom hogyan férsz el ennyi gondolat között. És milyen vicces, hogy valószínűleg én a te fejedben még csak soha meg se fordulok.

Mond csak, ha ennyire nagyon borús az ég, és ennyire halottnak érzek mindent mégis hogyan higgyem el, hogy egy szűk óra múlva tavasz?