Ami visszafordít

Igen, most ígéretre várnék, hogy majd jössz,

látlak, beszélünk, de nem ma, így, hanem akkor,

ha egyszer végre lehetünk együtt, ahogy kellene.

Másképp, mint amit most egymásra kényszerítünk.

Ölelést, csendes odafordulást, önfeledt nyugalmat

és beteljesülő ígéreteket várnék, de nincs mire,

pedig elvághatatlan köldökzsinór lett a vágy,

ami, érzed, valamit megint követelni kezd.

Te kirekesztesz, mint erekből káros kontraszt-

anyagot, de vajon létezhet ilyen steril szerelem?

Ha igen, én még próbálnék várni a kapuinál rád,

s ahogy állnék az áttörhetetlennek látszó fal előtt,

úgy néznél rám, mint kedvenc képemen. Nem is

rám néznél, inkább mellém, a tűzfal felé mutatva,

mintha találhatnék rajta valahol egy bejáratot,

pedig a titkos ajtó benned, mégis rejtve hagyod.

Aztán hirtelen látni szeretnél, tudni akarsz rólam,

nem bírod elképzelni nélkülem, vágyni kezdesz rám.

miután menekülésre kényszerítettél, majd hajszoljuk

egymást egy növekvő körben, ahol sosem érhetlek utol,

mert nem állnál meg semmiért, nem engednél közel

senkit, és én sem tudom többé nyugton remélni a dolgok

beteljesülését. Már túl késő, hogy leállítsam ostromom,

mert igenis hinned kell minket, ha másképp akarsz,

másként kell akarnod, ha még hinni szeretnél bennünk,

de viszályaink zavarából végül nem találunk kijáratot,

pedig senki sem hibás, mondjuk, és arcunk elsötétül.

Idegenek többé úgysem lehetünk, a barátoddá viszont

mégis hogy válhatnék, amíg szeretjük egymást, így, ahogy

szeretjük egymást, amíg vonzzuk egymást, így, ahogy

vonzzuk, amíg érezzük egymást, úgy, ahogy érezzük?

Próbáltad már? Ne akard tudni, hova vezet ez.

Azért nem voltál még ilyen helyzetben, mert nincs

ilyen helyzet. Elvesztesz mindenemmel vagy megtartasz

mindenemmel, az összes többi fárasztó kísérletünk

csak elnyújtja a szenvedést. Amiről sajnálkozva bár,

de lemondtál, el kell, hogy engedd, máskülönben

lassan beleég a gyűlölet a szeretet szerveibe.“