Summer Nights & City Lights

Elég sok dolog történt velem, szóval már arra gondoltam, hogy lottózni fogok, mert rossz után jó jön, tehát logikus, hogy sok rossz után akkor vagy sok jó jön, VAGY nyerek a lottón. Nahát kár, hogy 18 év alatt nem lehet lottószelvényt venni (igazából mai napig nem értem, hogy mire fel ez a szabály, de oké).
Oké mondhatjuk, hogy az jó, hogy sikerült a szóbeli középfokú nyelvvizsgám, de nem hinném, hogy ezzel most minden ki lenne váltva, mert ez nem fair! Ezért az angol nyelvvizsgáért ugyanis borzasztóan megdolgoztam, nem hullott az ölembe, nem egyszer maradtam fent tételeket kidolgozni olyan késő estéken, amik után reggel iskola volt!
És oké most barátnőmnél aludtam 2 napot, és jó volt, de ez sem olyan, hogy hűű akkor kárpótolva vagyok. Jó egyébként tényleg jó volt. Az első este kimentünk városba, meg hajnali 2-kor a tescoba flangáltunk! Ott volt két rendőr és párszor elmentek mellettünk. Vagy ilyen jó csajok vagyunk, vagy pedig felismertek minket... Hogy honnan ismertek fel? Már volt dolgunk velük, főleg nekem. De az ottani rendőrökkel azért van folyton valami beszélnivalónk, mert tudni illik legjobb barátnőmmel állandóan úgy megyünk mindenhová (mivel hogy külön városban élünk), hogy én felülök a bicójára, ő meg feláll hátra és viszem, vagy fordítva. És hát valamilyen ismeretlen októl fogva ez elvileg illegális vagy mi. Húú. Szóval folyton összefutunk rendőrökkel, és ha épp ketten vagyunk egy biciklin mindig megállítanak és ránkszólnak, annyiszor megtörtént már, hogy nem is értem miért nem kötöttünk még ki a sitten. Jajj nekem, hogy szeptemberben betöltöm a 18-at!
A 2. napot körülbelül átaludtuk, este pedig fél 10-kor megint bevettük a várost vele, és még két emberrel, vettünk még pont 10 előtt amit kellett és utána jóléreztük magunkat. Jó volt a játszótéren olyan "jókedvűnek lenni", bár lehet hülye ötlet volt felülni a libikóka (így kell írni?) közepére, miközben ketten szabványszrűen libikókáztak, és mivel ez olyan magasféle volt, ezért sikerült elvesztenem az egyensúlyom, és leestem, azóta is fáj a suép kis hátsófelem! Körülbelül reggel fél 7-kor kerülttünk ágyba, ebben pedig az a szomorú, hogy anyuméknak azt ígértem, hogy még délelőtt hazakeverek, szóval körülbelül 3 óra alvás után élmény volt még kisétálnia  vasúttol a túlvilágig (*buszmegállóig).
De mindez még mindig nem kárpótól, a sok összegyűlt rossz dologért, hogy összetörték a szívem, utána faképnél hagytak, és mindezek tetejére még flegmáztak is velem a múltkori bulin. Fúú haver, nem elég ha összetöröd a szívem, légyszi még taposs is rá párszor hátha még nem lenne elég szar állapotban. Mindezek után a Paramore koncerten ellopták a telefonomat (igen ezért nem írtam még élménybeszámolót sem, úgy nem tudom ezt megbocsájtani).
Szóval most az utóbbi két napban pedig nagyon azon vagyok, hogy végre szerezzek egy munkát a nyárra, mert mostmár pláne kellene pénz egy új telefonra (egy olyanra ami ki is bír még 2 évet, bár azt megfogadtam, hogy mostantól koncertekre és más 'veszélyes' helyekre csak régi gagyi telókkal/sim-kártyákkal fogok járni). Meg lehet már most elkéne kezdeni gyüjteni arra, hogy jövőre elmenjek fesztiválozni, és újévi ígéretem lesz decemberben, hogy nyárig találok valakit aki hajlandó lesz velem elmenni Szigetre vagy a Volt-ra (ami mellesleg pont most van, az idei, és összetörik a szívem akárhányszor eszembe jut, hogy én itthon ülök Sopron helyett).
És csak történnek velem az események, és csak történnek a dolgok, miközben én arra gondolok, hogy túl gyorsan megy a nyár, még nagyon-nagyon messze állok attól a ponttól, hogy unatkozzak, nem is tudom eljön-e az a rész ha még esetleg munkát is találok.. Szóval igen.

Remélem mindenki másnak kifogástalanul gyönyörűen telik a nyár!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések