Relying on the kindness of strangers

Oké, igazából már többször leültem az utolsó 4 napban, hogy írok egy bejegyzést, de a múltkori után nem igazán akartam rögtön megint valami panaszkodósat írni. De hát leírom a rosszakat, és lesz jó is a végén. És ez amolyan keserédes bejegyzés lesz, és majd így nem haragszom magamra.

Tudjátok, írtam, hogy jó dolgok jönnek, mint fesztivál, esküvő, meg felvettek a suliba, és az is lassan eljön..

De hát sajnos minddel van valami probléma, ami megmérgezi az örömöt! A fesztivállal kapcsolatban, akivel megyek felhívott (amikor épp 12-ezni voltam) és közölte, hogy nem egy sátorban leszünk mége. Igazából nem is közölte hanem úgy adta elő mintha nem is lett volna róla szó, hogy egy helyen legyünk! Az esküvővel az a baj, hogy nem lesz műkörmöm, mert ahova mentem volna nem ír vissza (pedig 5 évig volt csak osztálytársam, most meg szar a fejemre..), így nem lesz körmöm se fesztiválra, se esküvőre, sőt mire szombaton hazamegyek esküvőre le is pattogzik ha csak kifestem.. A 3. probléma pedig még mindig a kollégium, egyre kevésbé bizakodom, hogy felvennének, bár még mindig ámulatba ejt, hogy csak sikerül Pesten kikötnöm, de nagyon nem úgy lesz ahogy kéne, ha bejárósnak kell lennem..

Szóval igen. Viszont az egyik dolog aminek örülök, hogy az elmúlt héten 5x elmentem 12ezni. Ma például fél 4-kor keltem délután, mivel reggel 6-ig éjszakai műszakban voltam! És bár ez mind elmegy fesztiválra, meg laptopra gyüjtök, szóval nem az a féle pénz lesz amit végre költhetek., de akkor is csak büszke vagyok magamra, mert nagyon nehéz!

A másik dolog pedig, hogy végre küldtek üzenetet, hogy mikor / hol lesz a Gólyatábor! És végre először úgy éreztem, hogy akkor tényleg felvettek (csak szar az információáramlás BGF-en). El is olvastam a Gólyalevelet, ami amúgy olyanokat írt, hogy "gyüjtsünk emlékeket, már ha képesek leszünk visszaemlékezni valamire", meg, hogy "mit hozz magaddal? még egy májat, szükséged lesz rá!". Igazából olvastam már nem egy gólyalevelet, mindegyik erről szól, és minden ilyen tábor az ivásról és ismerkedésről, pont nekem való! Ilyenkor azért jóérzés arra gondolni, hogy a heti 2x eljárás inni, csak felkészíti az embert! És ezalatt azt értem, hogy velem biztos nem lesz az, hogy először-iszok-többet-és-nem-bírom, meg ha nem is nagyon, de valamennyire a sok eljárás emberek közé csak nyitottabbá teszi az embert. Régen sokkal-sokkal szégyenlősebb és zárkózottabb voltam.

Szóval mostanában megint belegondoltam abba is, hogy 1-2 éve mikor már megelégeltem azt a kis közeget amit ismerek, ahol élek, akkor elkezdtem tumblr-ön gyüjteni képeket nagyvárosokról, mert annyira elvágyódtam! Csak jöjjön össze a koli, és rendben leszek.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések