e-n-d

Tegnap végre letudtam a matek szóbelit is. Furcsa volt az érettségi-biziosztásra várni úgy, hogy közben szállingóztak be a fiatalabb generációk a beiratkozásra. Milyen irónikus. Ez a jó szó? Mikor még én tartottam ott.. 5 éve. Aztán meg volt a pezsgős koccintás a tanárok és diákok között. Érdekes volt éhgyomorra az a kevéske is.

Furcsa érzés, hogy mostanáig csak a tanulás, tanulás, tanulás volt, most néha ha eldöntöm, hogy csinálok valamit bevillan, hogy 'ja de talán tanulnom kéne inkább' de aztán mindig eszembe jut, hogy amúgy már nem kell.

És furcsa belegondolni, hogy akkor most ennyi volt. Lehet többé be se teszem a lábam az iskolába. Talán a tanárok közül van olyan akit már nem látok töobbé. Vagy a suliból akik majd már nem köszönnek vissza az utcán.

És emlékszem tavaly annyira azt akartam, hogy már én is ballagjak és tovább lépjek végre, most meg annyira furcsa, hogy itt van. És elbizonytalanít, hogy nem tudom mit szeretnék csinálni, ki szeretnék lenni. Furcsa.