THIS IS IT

Én valahogy úgy képzeltem, hogy én hazaérek és írok egy jókedvű rövidke bejegyzést, hogy csodafolytán mégis csak felvettek Pestre - bár nem túl bizalomgerjesztő, az a 31 pont amit tavaly óta esett a suli ponthatára - és mégis minden jó, bár épp, hogy bekerültem (9 ponttal több volt, mint a határ) stb stb.

De ahogy anyum hazaért körülbelül rögtön el is kezdett veszekedni velem, hogy emberszámba se veszem meg más hasonló bántó vádaskodások. Úgyhogy már olyan ideg jött a gyomromba, hogy inkább hagytam a francba, és vissza öntöttem az edénybe az ebédet, és feljöttem a szobámba. Sose tudok idegesen enni.

Nem sokkal azután, hogy felértem már hallottam is ahogy apuék már veszekednek rajtam, a szokásos, hogy ilyenkor apu miért nem védi, meg ilyenek.. és az a szomorú, hogy mostanában mindennaposak az ilyen örjőngések nálunk (talán ez nem is erős szó rá), és szinte már számítok rá. Tudom nem vagyok kis gyerek már, de én valahogy mai napig rosszul tűröm ha üvöltenek velem, meg amikor ilyen veszekedések vannak. És amúgymeg sokszor arra gondolok, hogyha valakinek elmondom mi megy nálunk mindig, nem veszik komolyan, mert nem olyanról van szó, hogy elváltak volna a szüleim vagy mit tudom én, és persze örülök neki, de itt is vannak bajok, kinek is tudnám elmondani?

De az lesz a legjobb ha megpróbálok egy kicsit ettől az egésztől elhatárolódni, mert oké nem egy világklasszis suli alapszakára, de azért bekerültem ahova akartam, és talán inkább ünnepelni lenne okom!