Did you mean to destroy me so badly?
I don’t chase people anymore. I learned that I’m here, and I’m important. I’m not going to run after people to prove that I matter. ―
Amikor egy idézet beleás a lelked legmélyebb bugyraiba, na a fenti egy ilyen.
Biztosan észrevettétek, de én ezt a blogot tényleg úgy vezetem, hogy amikor jön, kiadom a gondolatokat, de amiről tudom, hogy nem idevaló megtartom magamnak, neveket pedig szinte sohasem írok. Most egy hosszú mégis érthetetlen bejegyzés következik, amit tudom a meggyőző íráskészségem miatt így is-úgy is elfogtok olvasni, szóval nem is fáradok azzal, hogy ellenkezzek [irónia].
Most annyi minden rossz történt, ami el tudott romlani az elromlott, és annyi okom volt sírni, hogy én bizony sírtam is az elmúlt 4 napban, bár nem vagyok rá büszke, a könnycsatornáim pedig már biztosan aszályt akarnak jelenteni, de mit csináljak? Ez van.
Amikor azt írtam elromlik minden, gondolhattam olyan kicsi dolgokra, minthogy a telefonomat elejtettem, és egy nagy repedés vágja ketté a képernyőjét, vagy hogy az új mobil amiért egész augusztusban güriztem nem akar megérkezni ki-tudja-miért hetek óta, akár arra is, hogy az új órarend szívás, pedig még 4 plusz óra benne sincs. Vagy lássuk csak arra, hogy a hajam eltöredezett olyan mértékben, hogy félhosszúra kell vágatnom (csütörtökön 14.15-kor, igen ilyen komoly a dolog) pedig minden álmom volt, hogy szép hosszú loknijaim legyenek a szalagavatómon/ballagásomon. Mindezek mellett beteg vagyok, pontosan az iskola és az ősz első órái óta - véletlen lenne?
Igen és ez még csak az eleje a dolognak, mert bár nem nagyon lehet egy ilyen tömör bejegyzésből érteni a dolgokat, de akkor is a komoly bajok itt fognak kezdődni, ha átjön ha nem:
Először is - bár erről már szólt egy korábbi bejegyzésem - egy olyan szülinapi bulira hívott meg gyerekkori szerelmem, ami az ikertesómnak fog szólni, és igen azóta volt egy olyan fejlemény, hogy megtudtam tényleg megfeledkezett arról az egyszerű tényről, hogy éppenséggel ikrek vagyunk.
Emellett tesóm ma megmagyarázta, hogy azért nem szokott velem lógni, mert néha mogorva leszek és azt éreztetem az emberekkel, hogy szardarabok (igen, ő fogalmazott így), és ő nem tudja elviselni ezt, így inkább kerül, nehogy belefusson a "rosszkedvembe". Magyarul körülbelül évek óta a borzasztó személyiségem tartja távol tőlem. Hát nem lehet most nekem felemelő ez a tudat?
Még nincs vége, emellett "legjobb barátnőm" augusztus óta felém se nézett, akárhányszor kerestem lerázott, mindig az utolsó dolog voltam neki ami számított. Szinte már könyörögnöm kellett, hogy találkozzunk, mert mégiscsak 100 éve nem láttam vagy mi. És mind emellett miután kijelentettem, hogy kezd elegem lenni, hogy folyton lekoptat, mondta, hogy jó akkor elmegyünk arra a "Berényfest"-re együtt, de utána 1 hét fáradozásom után, hogy na-akkor-menjünk-menjünk utolsó pillanatban (SZÓSZERINT) kijelentette, hogy ő a pasikájával akar menni [akivel egész aug.-ban volt] nem velem.
Ez volt a pont amikor elkezdtem gondolkodni, hogy akkor most ő tényleg a legjobb barátnőm, komolyan? Ezek után ha ez nem lett volna elég, elmentem nélküle, és összefutottam vele, és kiderült, hogy a srác lemondta (MÉGSE hívott, hogy na akkor megyünk együtt?). Mindemelett tudjátok mivel mentegetőzött? Hogy ez a bizonyos srác boldoggá teszi, DE ezt én úgyse érteném, mert engem még soha senki se tett boldoggá. Na ezzel már annyira megbántott, hogy majd elsírtam magam, ő meg végül faképnél hagyott. Azután meg hallottam hírét, hogy azzal a sráccal is volt, akiről TUDJA, hogy tetszik nekem.... Azóta úgy csinál mintha semmi se lett volna, viszont nem keres, nem jut eszébe bocsánatot kérni, suliban annyit szól hozzám csak, ha kell valami. És a többieknek meg az jön le, hogy én vagyok a mogorva faszfej (már elnézést), meg mit durcizom (ezt nem mondják, de nem vagyok hülye és tudom).
És nem is az fáj a legjobban, az a sok minden amit mondott, hanem az, hogy nem érdekli, hogy eltaszított, nem hiányzom neki, nem fogja érdekelni ha esetleg nem békülünk ki. Sose fogja félretenni a büszkeségét, nem fog bocsánatot kérni.
Nem érdekli, ő most nem szenved, dehogy érdekli, hogy én nagyon, neki minden tökéletes, új barátokat szerzett, bepasizott, átment pótvizsgán, és minden klappol.
Ja és így a végére: A nagy szerelmem nem akar, vagyishát na nem úgy, huhú, éljen az élet! Nem, nincs oka, hogy 4 napja sírok.
Amikor egy idézet beleás a lelked legmélyebb bugyraiba, na a fenti egy ilyen.
Biztosan észrevettétek, de én ezt a blogot tényleg úgy vezetem, hogy amikor jön, kiadom a gondolatokat, de amiről tudom, hogy nem idevaló megtartom magamnak, neveket pedig szinte sohasem írok. Most egy hosszú mégis érthetetlen bejegyzés következik, amit tudom a meggyőző íráskészségem miatt így is-úgy is elfogtok olvasni, szóval nem is fáradok azzal, hogy ellenkezzek [irónia].
Most annyi minden rossz történt, ami el tudott romlani az elromlott, és annyi okom volt sírni, hogy én bizony sírtam is az elmúlt 4 napban, bár nem vagyok rá büszke, a könnycsatornáim pedig már biztosan aszályt akarnak jelenteni, de mit csináljak? Ez van.
Amikor azt írtam elromlik minden, gondolhattam olyan kicsi dolgokra, minthogy a telefonomat elejtettem, és egy nagy repedés vágja ketté a képernyőjét, vagy hogy az új mobil amiért egész augusztusban güriztem nem akar megérkezni ki-tudja-miért hetek óta, akár arra is, hogy az új órarend szívás, pedig még 4 plusz óra benne sincs. Vagy lássuk csak arra, hogy a hajam eltöredezett olyan mértékben, hogy félhosszúra kell vágatnom (csütörtökön 14.15-kor, igen ilyen komoly a dolog) pedig minden álmom volt, hogy szép hosszú loknijaim legyenek a szalagavatómon/ballagásomon. Mindezek mellett beteg vagyok, pontosan az iskola és az ősz első órái óta - véletlen lenne?
Igen és ez még csak az eleje a dolognak, mert bár nem nagyon lehet egy ilyen tömör bejegyzésből érteni a dolgokat, de akkor is a komoly bajok itt fognak kezdődni, ha átjön ha nem:
Először is - bár erről már szólt egy korábbi bejegyzésem - egy olyan szülinapi bulira hívott meg gyerekkori szerelmem, ami az ikertesómnak fog szólni, és igen azóta volt egy olyan fejlemény, hogy megtudtam tényleg megfeledkezett arról az egyszerű tényről, hogy éppenséggel ikrek vagyunk.
Emellett tesóm ma megmagyarázta, hogy azért nem szokott velem lógni, mert néha mogorva leszek és azt éreztetem az emberekkel, hogy szardarabok (igen, ő fogalmazott így), és ő nem tudja elviselni ezt, így inkább kerül, nehogy belefusson a "rosszkedvembe". Magyarul körülbelül évek óta a borzasztó személyiségem tartja távol tőlem. Hát nem lehet most nekem felemelő ez a tudat?
Még nincs vége, emellett "legjobb barátnőm" augusztus óta felém se nézett, akárhányszor kerestem lerázott, mindig az utolsó dolog voltam neki ami számított. Szinte már könyörögnöm kellett, hogy találkozzunk, mert mégiscsak 100 éve nem láttam vagy mi. És mind emellett miután kijelentettem, hogy kezd elegem lenni, hogy folyton lekoptat, mondta, hogy jó akkor elmegyünk arra a "Berényfest"-re együtt, de utána 1 hét fáradozásom után, hogy na-akkor-menjünk-menjünk utolsó pillanatban (SZÓSZERINT) kijelentette, hogy ő a pasikájával akar menni [akivel egész aug.-ban volt] nem velem.
Ez volt a pont amikor elkezdtem gondolkodni, hogy akkor most ő tényleg a legjobb barátnőm, komolyan? Ezek után ha ez nem lett volna elég, elmentem nélküle, és összefutottam vele, és kiderült, hogy a srác lemondta (MÉGSE hívott, hogy na akkor megyünk együtt?). Mindemelett tudjátok mivel mentegetőzött? Hogy ez a bizonyos srác boldoggá teszi, DE ezt én úgyse érteném, mert engem még soha senki se tett boldoggá. Na ezzel már annyira megbántott, hogy majd elsírtam magam, ő meg végül faképnél hagyott. Azután meg hallottam hírét, hogy azzal a sráccal is volt, akiről TUDJA, hogy tetszik nekem.... Azóta úgy csinál mintha semmi se lett volna, viszont nem keres, nem jut eszébe bocsánatot kérni, suliban annyit szól hozzám csak, ha kell valami. És a többieknek meg az jön le, hogy én vagyok a mogorva faszfej (már elnézést), meg mit durcizom (ezt nem mondják, de nem vagyok hülye és tudom).
És nem is az fáj a legjobban, az a sok minden amit mondott, hanem az, hogy nem érdekli, hogy eltaszított, nem hiányzom neki, nem fogja érdekelni ha esetleg nem békülünk ki. Sose fogja félretenni a büszkeségét, nem fog bocsánatot kérni.
Nem érdekli, ő most nem szenved, dehogy érdekli, hogy én nagyon, neki minden tökéletes, új barátokat szerzett, bepasizott, átment pótvizsgán, és minden klappol.
Ja és így a végére: A nagy szerelmem nem akar, vagyishát na nem úgy, huhú, éljen az élet! Nem, nincs oka, hogy 4 napja sírok.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése